Na most de ügyes vagyok 

Nem is ismer ilyen néven engem senki. Mármint Pipiraite-nek. 

Már a Pipiras is elég cifra a magyar nyelvnek, nemhogy még ez a további tarkabarka szavacska.Ennek ellenére azért adtam ezt a címet, mert ez lenne a lényeg. Ez a többnevűség, többértelműség. 

Mivel a papa litván nevét egyszercsak itt is használhatta, - 15 évvel Magyarországra érkezése után, -  a magyar szokásrend (nyelv és törvény) szerint lánygyermekei is az ő vezetéknevén lettek anyakönyvezve. Ez azonban a litván nyelvben nem így megy. Ez a Pipiras ott férfi név, hímnemű alak, a nők számára ennek másik alakja létezik, mégpedig az  -aité, -yté, -uté, -iúté végződéssel. Így lesz belőle Pipiraite, vagy a Butkusból Butkuté vagy az Auksoriusból Auksoriúté. Jól hangzanak, nem?  de a nyelvleckét most itt felfüggesztem...egyelőre

Ez csak egy névmagyarázat, a név pedig sokszor visszahat a viselőjére.

Nomen est Omen avagy a "név előjel" vagy "nevében a sorsa" ... ohóó, arról már ne is beszéljünk, hogy esetleg "a név maga az ember" Persze azért ezt sem kell túlzásba vinni... de a filozófiai  elméleteket  is hagyjuk. 

Tekintsük csak egyszerűen azt, hogy férfi-névvel él az ember. Mintha mondjuk Gézának hívnának, pedig lány vagyok. (Nem, nem lesz szó a transzneműekről, mert azért a helyzet messze nem ilyen súlyos vagy komoly!)  Itt  Pesten tök mindegy lenne már, hogy -as vagy -aite, hiszen furcsa hangzású mindenhogy, - de Litvániában sem lehet így minden gond nélkül besimulni, hiszen ott meg azért feltűnő a név, mert helytelen!

Ezért ha mást nem is, azt biztosan mondhatom, hogy apánk helyzete nevünkben is öröklődött, hiszen ezzel lettünk mi Ég és Föld között, férfi és női névvel litvánnak is, magyarnak is furcsa nevű emberek.