Az egyensúly.. mindig mindenben fontos. Az identitásban is. Valószínűleg. 

A kérdés azért merült fel bennem, mert nem ismerek senkit, aki bármilyen vegyes házasságból született (mint én) és ugyanúgy beszélné apa- és anyanyelvét és akiben ne lenne erősebb az az énje, ahol, amelyik országban él. 
Nekem a litván-magyar kombó jutott és enyhén szólva súlyosan megbomlott, - szóval igaziból nem is volt soha, - egyensúlyban a két nemzeti identitásom. 
Hol az egyikről nem akartam hallani, hol meg a másikról. Ilyenkor az ember a létezést valahogy túltolja. Magyar vagyok, mert az olyan egyszerű: itt élek és így beszélek, itt ismerem a szokásokat. Miközben fülembe cseng a litván nyelv zenéje, a hangsúlyok és a ritmusa és akkor olyan, mintha hallanám, ahogy Apám zárja be éjjelre a kertkaput.